Aragóniai Beatrix

Aragoniai-Beatrix1457. november 14. Nápolyban megszületett I. Ferdinánd nápolyi király és Chiaromontei Izabella másodszülött leánya Beatrix, a történelem világos és sötét királynéja. Személyének megítélésé meglehetősen kétséges. A kifinomult ízléssel, rendkívül magas intelligenciával és műveltséggel rendelkező királynét, többször vádolták ledérséggel, hatalomvággyal, pazarlással, tékozlással és gyilkosággal, igaz a vádakat sosem tudták rábizonyítani. Neki köszönhetjük a cigány muzsika, a marcipánkészítés és a sakkozás elterjedését a Magyar királyságban. Ő teremtette meg a királyi udvar reneszánsz kori pompáját, az ő hatására új megvilágítást kaptak a művészetek, ő alapította az Európa szerte ritkaságnak számító ráckevei szerb ortodox templomot és ő a világtörténelem első ismert sakkozónője.

Ferdinándnak összesen 17 gyermeke volt. Első feleségétől, Izabella tarantói hercegnőtől hatan születtek, köztük Beatrix, aki nyolc éves volt, amikor anyja, akit népe nagyon szeretett közvetlenségéért és jótékonyságáért, meghalt. Attól fogva hét évvel idősebb nővére Eleonóra, a későbbi ferrarai hercegné gyámkodott felette szinte anyaként; a nővérek életük végéig bensőséges kapcsolatban maradtak.

A nápolyi udvarban éppoly szabad, vagy inkább szabados élet folyt, mint a kor többi reneszánsz fejedelmi székhelyén. Beatrix nyolcévesen kezdett tanulni Abbate Antonio de Sarcellis keze alatt, aki 17 éves koráig oktatta. Apja nagy hangsúlyt fektetett taníttatására, saját könyveket másoltatott neki. Beatrix szívesen és értőn olvasta Vergiliust, Pliniust, Senecát, így intelligenciája, kifinomult ízlése és tudásvágya korának egyik legműveltebb hercegnőjévé tette. Tizenhat évesen saját udvartartást kapott külön orvossal, udvarnaggyal, főszakáccsal, pincemesterrel, udvarhölgyekkel és jelentős számú személyzettel. Ellátása bőséges volt, de mert nem tudott bánni a pénzzel, állandóan adósságokat halmozott föl, pazarló, sőt tékozló volt.

A hercegkisasszony nemcsak olvasással és költekezéssel töltötte idejét: környezete szeretőkről suttogott. Egy ifjú holttestét a hálószobájában találták meg, az sem kizárt, hogy saját kezűleg végzett vele, miként két olasz krónika állítja. Okmányokkal alá nem támasztott, de a reneszánsz életvitelhez közel álló leánykori szabadosság akár okozója is lehetett későbbi meddőségének, mert ne feledjük, hogy családjának nőtagjai termékenyek voltak, legkevesebb 5-6 gyermeket szültek.

1474. október 30-án a boroszlói várban harangzúgás, örömujjongás, mulatozás hangjai adták tudtára az elcsigázott, éhező ostromlóknak és az egész világnak, hogy a körülzárt várban a magyar király ünnepel: Matthias Rex (Mátyás király) eljegyezte Aragóniai Beatrix (olaszosan Beatrice), nápolyi királylányt.

A legenda szerint hazánkban Mátyás király és Beatrix lakodalmán a számtalan finomság között megtalálható volt egy marcipánból készült sakk készlet, amivel Beatrix itáliai szakácsai örvendeztették meg a vendégsereget. A királynénak annyira megtetszett a finom műalkotás, hogy elrendelte a marcipán készítés és a sakk elterjesztését a királyságban. Ő maga is megtanult sakkozni és kiváló sakkozó hírében állt.

A történelem feljegyezte, hogy 1479. év júliusában Mátyás király az Ulászló cseh királlyal való találkozásra Beatrix királynéval együtt páratlan fényűzéssel jelent meg, és időzött közel három hétig Olmüc-ben, amely akkor a magyar király fenn-hatósága alá tartozott, s ott az előző évben kötött törékeny békét Beatrix királyné és Ulászló király meghitt sakkjátszmái erősítették meg.

Mátyás minden szabad idejét asszonyával töltötte.  A király jelentős jövedelmet is biztosított nejének, ám a királyné olykor túl költekezett, pazarló életet folytatott. 

Amikortól „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”, Beatrix főleg Bécs környékén tartózkodott, de már hiábavaló volt a közelség. Az asszonynak bele kellett törődnie, hogy aligha szül trónörököst, s bár Mátyás nem fordult el tőle, más lehetőség híján házasságon kívül született fiát, Corvin Jánost akarta utódául kinevelni. A választásról azonban a királyné hallani sem akart, nem elveszíteni, hanem megerősíteni akarta hatalmát. Egyre mélyülő hite szerint csakis ő lehet Mátyás halála után az uralkodó, hivatkozási alapul I. Lajos leányát, Mária királynőt hozva föl, aki asszony létére uralkodó lett, nem véve tudomást róla, hogy az ő helyzete gyökeresen más. Következő gondolatmenetében, ha Magyarországon egy királynét megkoronáznak, az egész életében királyné marad, e jogától meg nem fosztható, s ha nincs törvényes trónörökös, férje halála után ő uralkodik főurakból álló tanács élén, mígnem férjhez megy, s attól fogva férje a király, ő maga társuralkodó. Ezen elméletre reagálva írta Mátyás apósának, hogy „a magyar nép készebb magát egy szálig levágatni, mintsem asszonyuralmat eltűrni”.

Az élete folyását addig egészen másként tervező királyné keserűségében és olthatatlan hatalomvágyában odáig jutott, hogy János herceg anyját, Edelpeck Borbálát boszorkánysággal vádolta, állítva, hogy az asszony gonosz varázslattal idézte elő az ő meddőségét.

Beatrix alig ismerte királyságát, a keleti országrészekben sosem járt, ha csak tehette osztrák földön élt. Kétségtelenül tudott valamelyest magyarul. A kortárs Bergamensis szerint akár magyar, akár német nyelven fordultak hozzá, ő azon a nyelven válaszolt. Közben az országban egyre nőtt az idegengyűlölet. Mindenfelé olaszokat láttak a magukat kisemmizettnek érző nemesek, akik a király támogatását is régóta nélkülözték. Bonfini örömmel konstatálta, hogy Beatrix érkezése óta Mátyás „a szittya erkölcsökbe olasz elemeket vegyített… Magyarországot megtisztította a parasztos szokásoktól, sőt belőle második Itáliát igyekezett alkotni”. 

A harctéri sebesülései (hátába nyíl fúródott), lovagi tornák során szerzett sérülései, de főleg súlyos köszvénye miatt már jó ideje betegeskedő király, aki sokszor mozdulni sem bírt, nemhogy lóra ülni, fájdalmai miatt egyre indulatosabb, morózusabb lett. Nehéz, zsarnoki természetét egyre nehezebben viselte környezete, feleségén kívül a közelébe menni se mertek, amikor 1490. április 4-én rosszul lett, s két nappal később – vélhetően agyvérzés következtében – meghalt. Sokan gyanítottak mérgezést, amivel főleg a királynét vádolták, mások Szapolyai Istvánt, bár egyiküknek sem áll érdekében a gyilkosság. Az azonban biztos, hogy amikor a Burgból a király testét átszállították a Szent István székesegyházba, Beatrix nem kísérte a menetet és gyászpompát sem rendelt, a király posztóval letakart ravatalon feküdt. Nem volt ott az özvegy a hajón Budára vitt holttest Székesfehérvárra szállításakor sem, arra hivatkozva, hogy a sok sírás teljesen elgyötörte.

Beatrix sorozatos hibái, tévedései, férje halála után váltak egyre súlyosabbá. Próbált híveket szerezni, ami gazdag jutalmak ígéretével sikerült is neki, s bár a főurak egy részére befolyással bírt, társadalmi bázissal nem rendelkezett. Jelentős vagyona lehetővé tette egy komoly sereg felállítását, melyet valamelyik trónkövetelő segítségére bocsáthatott (kivéve János herceget). Leginkább Ulászlót preferálta, házasság és közös uralkodás reményében, de a jelöltek közt ott volt Miksa, a császár fia és János Albert lengyel királyfi, Ulászló öccse is. Az új király azonban dinasztiát kívánt alapítani, nem akart meddő asszonyt feleségül, az országgyűlés mégis mindent elkövetett, hogy a frigyet összehozza, mivel Beatrix kijelentette, hogy ha a cseh király nem veszi feleségül, akkor Miksa mellé áll, és beengedi váraiba. A fenyegetésre az országgyűlés engedélyt kapott Ulászlótól, hogy házassági szerződést kössenek a nevében, miközben megígértették vele, hogy nem veszi el. A méltatlan egyezkedés után meggyőzték az özvegyet, s a két fél a cseh kancellár közreműködésével megegyezett. Ulászlót szeptember 18-án Thuz Osvát zágrábi püspök koronázta meg, de az esküvő egyre halasztódott. Beatrix kijelentette, hogy a házasság elmaradása esetén követeli vissza hozományát és a férje halála óta az országra költött összegeket. A pénztelen új király tanúk előtt kijelentette, hogy kényszer hatására színlelt házasságot köt az özveggyel, ami néhány vendég jelenlétében, de tőlük távol állva, Bakócz szándékosan elhibázott szertartásával meg is történt. A király azonnal távozott, a megalázott királynét pedig azzal nyugtatták, hogy csak ideig-óráig kell titokban tartani az esküvőt, politikai okból. Apjától kölcsönkért pénzből még sereget is gyűjtött új férjének, hogy az kiverhesse a két trónkövetelőt az országból.

A csalás azonban kitudódott, a botrány kipattant, a felek végül a pápához fordultak jogorvoslatért. „A királyné dühöng, Esztergomban lakik szegény, nincs már semmi tekintélye. Beatrix sokáig hitte, hogy győztesen kerülhet ki a küzdelemből, további élete azonban inkább vesszőfutásnak volt mondható. Az 1492-es országgyűlésen a rendek egyöntetűen Beatrix ellen fordultak s ezzel az „olasz nő”, ahogy a magyarok nevezték a háta mögött, végleg kikerült a magyar közéletből. Unokaöccsénél, az esztergomi érseknél tisztes jólétben volt része, de annak távoztával, 1497. után nélkülözött, s még az új érsek, Bakócz megszégyenítő támogató ajánlatát is el kellett fogadnia.

1500. április 3-án VI. Sándor – a Borgia pápa – érvénytelenítette az el nem hált házasságot – „Krisztus nevében és egyedül Istent tartva szem előtt”, Ulászló ugyanis gondosan ügyelt, hogy kizárólag tanúk jelenlétében találkozzon „nejével”. Veresége után végre hazament, valósággal szökött. 1501. március közepén érkezett Nápolyba, ahol fivére, Federigo király ünnepélyesen fogadta, a Castel Capuanoban szállásolta el, ahol már élt két özvegy, a „szomorú királynék”. Beatrix ezután spanyol módra „infelicissima Reginának, (szerencsétlen, boldogtalan királynénak) nevezte magát, leveleit így írta alá.

Időközben a francia és a spanyol királyok szövetségre léptek, hogy elfoglalják és maguk között felosszák a nápolyi királyságot, ami meg is történt. A lakosság menekült, a királyi család a jól védhető Ischia szigetre költözött, ekkor meg kellet érnie családja bukását is.  A szövetség, amint az várható volt, a győzelem után szakadozni kezdett, hamarosan egymás ellen fordultak, s a küzdelemből a spanyolok kerültek ki győztesen. A helytartó nagy tisztelettel és bőkezűen bánt a királynékkal, így Beatrix, az időközben bíborossá emelkedett Hippolittól kapott javadalmakkal együtt, ha nem is a korábban megszokott bőségben, de végre nem nélkülözve élhetett.

Beatrix haláláig makacsul harcolt hozományáért, amit sohasem kapott meg. Végrendeletében ezt a nem létező pénzt osztotta szét nagyvonalúan a pápaság, a családtagjai és hívei között. Bár rokonai kegyelemkenyerére szorult, jó szívét, adakozási szokását megőrizte, Nápolyban hatszáz embernek osztott élelmet, alamizsnát naponta.

Beatrix 51 évesen halt meg. Édesanyja mellé temették a San Pietro Martire templom falába.